A magyar nyelv történetének főbb korszakai
A nyelv történetében a nyelvtudomány különböző korszakokat különít el. A korszakhatárok általában nem merevek, hiszen a nyelv állandó változása sem köthető pontos dátumokhoz.
A magyar nyelv történetének főbb korszakai: az ősmagyar nyelv kora, az ómagyar kor, a középmagyar kor és az újmagyar kor.
Az ősmagyar nyelv kora
Az ősmagyar nyelv kora az ugor nyelvközösség felbomlásától a honfoglalásig (895-900) tartott. Ebből a korból nincsenek írásos emlékek, így a nyelv akkori állapotára későbbi dokumentumokból és a rokon nyelvek történetéből lehet következtetni. Ebben a korban nagy számban gyarapodott nyelvünk jövevényszókkal. A vándorlás során főleg iráni és török, illetve szláv nyelvű népekkel érintkezett a magyar nyelv, így tőlük nagyon sok tárgyat és fogalmat ismert meg, és gyakran az őket megnevező szavakat is átvette. A korban rengeteg változás érte a hangrendszert, kialakultak a magas és mély hangrendű szavak mellé a vegye hangrendűek. A nyelvtani rendszer is sokat változott, megjelentek az igei személyragok, az igei módjelek, a birokos személyjel, a középfok jele, a tárgyrag és a viszonyragok. A mondatok szerkezete bonyolultabbá vált, kialakultak a mellékmondatok főbb típusai.
Az ómagyar kor
Az ómagyar kor a honfoglalástól (895-900) a mohácsi csatáig (1526) tartott. Ebből a korból már vannak írásos emlékek, mivel megjelent a latin betűs írásbeliség. A kor első felére jellemző, hogy gyarapodott a szókincs főleg szláv, latin és polgárosodásról tudósító német eredetű szavakkal, továbbá több változás történt a hang-és toldalékrendszerben és változott a mondat szerkezete is. Az ómagyar kor második felét a kódexek korának is nevezik, mert a korszak irodalmát a kódexirodalom, a kézzel írott könyvek jellemezték. A kései ómagyar kor nyelvi anyagában az egyházi eredetű vallásos emlékek mellett már a világi jellegű magyar szövegek is megtalálhatók. A nyelv ekkor még alapvetően nyelvjárásokban élt. Társalgásban a beszélők egymás között az általános tegezést használták. Ez nemtől, rangtól és életkortól független volt.
A középmagyar kor
A középmagyar kor a mohácsi csatavesztéstől (1526) a felvilágosodás koráig (1772) tartott. Elmondható, hogy leginkább a korszak történelme hatott a nyelvváltozásra. Segítette a nyelv fejlődését a reformáció és a könyvnyomtatás. Magyar nyelven és a nyomtatott művek terjedésével bontakozott a hitvitázó irodalom. Elkészültek az első részleges Biblia-fordítások, terjedt a magyar nyelvű írásbeliség, és ez hatott a hivatalos iratokra is. A latin nyelvet használták a hivatalokban és ez volta a férfiak társalgási nyelve is, ugyanakkor erősödött a magyarnyelvűség. A megjelenő hazai nyelvtanok és szótárak elősegítették, hogy elkezdődhessen a magyar nyelv egységesülése. Ebben a korban is végbementek hangtani, nyelvtani és szókészlettani változások. Kialakult a magázó forma is. Ebben a korban kezdődött meg a finnugor nyelvrokonság kutatása.
Az újmagyar kor
Az újmagyar kor a felvilágosodástól (1772) napjainkig tart. A korszak több fontos szakaszra bontható. A nyelv fejlődésére nagy hatással volt a felvilágosodás, a nyelvújítás és a reformkor. Gazdagodott és megújult a szókincs, a nyelvművelő mozgalmak megindulásával. Erre a korra jellemző, hogy kialakult a helysírás normarendszere és megjelent az első magyar helyesírási szabályzat. A korszak nagy eseménye, hogy az 1884-es országgyűlés államnyelvvé nyilvánította a magyar nyelvet. Ezt követően elkezdődött a magyar nyelv tudományos kutatása, létrejött a nyelvtudomány.